Fülszöveg:
Ha Agatha Christie és P. G. Wodehouse együtt írna detektívregényt, ilyen lenne.
1932, London. A trónöröklési sorrendben Lady Victoria Georgiana Charlotte Eugenie az esélytelen harmincnegyedik helyen áll, és szegény, mint a templom egere. Miután lelécel a skóciai családi kastélyból, és ezzel megússza, hogy férjhez kelljen mennie Halpofához (Siegfried herceghez), Londonba költözik.
A fővárosban meglepő kalandok várnak rá:
életében először saját magának kell begyújtania egy kandallóba,
belezúg egy házasságra alkalmatlan, nagyon szexi ír nemesbe,
inkognitóban házvezetőnői szolgálatot alapít, hogy ne kopjon fel az álla,
a Királynő felkéri, hogy kémkedjen a szoknyapecér trónörökös után.
De élete akkor vesz igazán új fordulatot, amikor holtan talál a fürdőszobájában egy férfit.
Lady Georgiana pontosan tudja, ki az illető: ez a francia idegen nemrégiben megzsarolta a családját, és azzal fenyegetőzött, hogy megszerzi a skóciai kastélyt.
Lady Georgiana egyetlen módon tisztázhatja a helyzetet – ha mielőbb kideríti, ki volt a gyilkos.
Lettero, 2017. 416 p. ISBN 9786155733062
A borító erősen megfogott, szerintem fantasztikus a tervezés, a színek, az illusztrációja. Le a kalappal az alkotók előtt. A borító egy 5-ös skálán megérdemelné az ötöst.
Ami a történetet illeti, többre számítottam, mint amit kaptam, sokkal többre, bár már az is sokat mondott, amikor @Jeffi molytársam a moly.hu oldalon a saját olvasásához hozzászólva az írta, hogy 42%-nál jelenik meg a hulla…
Na, de ha eltekintünk ettől az apróságtól…
Nekem ez nem volt krimi. Hulla ide vagy oda, ez számomra nem volt krimi. A brit társadalom egy bizonyos rétegének humoros bemutatása, az igen (feldobva egy hullával, mert az kell, hogy megvegyék a könyvet); meg esetlegesen vicces jelenetekkel tarkított romantikus kis történet.
Kikapcsolódásnak megfelelő, én is jól szórakoztam kb. a 70 százalékáig (annak ellenére, hogy nem szeretem sem a romantikus, sem a humoros könyveket), de aztán kicsit már vártam, hogy vége legyen. A brit arisztokrácia életének-viselkedésének bemutatása viszont érdekes volt – feltételezem, hogy valóban így folyik minden. Ha átgondolom, nem lennék a helyükben.
A főszereplő, Georgie vagyis (Lady Georgiana) néha szórakoztató volt, máskor idegesítő – származásából fakadóan, azt hiszem. Rendben van, hogy el akar szakadni a családtól, ahol nem boldog, és „ki akar törni”. Na, de ehhez az első lépés komolya az, hogy akkor nem a család ősi fészkében lakom, hanem elmegyek a – szintén a család tulajdonában lévő – londoni palotába? Nagy kitörés, mondhatom. A "pórnép" bezzeg hét négyzetméteres albérleti szobába költözik.
Azt nagy valószínűséggel igaznak vélem, hogy még egy teát sem képes készíteni, és azt sem tudja, hol van a mosogató – azt hiszem, az arisztokraták (ha cselédekkel vannak körülvéve) tényleg nem képesek erre sem. Főleg, ha így nevelték.
Az a jelenet meg, ahol kikéri magának a kisasszony megszólítást! Tudomásul kell venni, hogy ha egy arisztokrata elmegy dolgozni, a „pórnép” életét éli, akkor ne várja már el, hogy őlédiségének szólítsák. Igenis: kisasszony, sem több, sem kevesebb – és aki így szólítja, az igenis udvarias vele. Nem tudom, hogyan képzeli, hogy majd takarítás vagy éppen kiszolgálás közben jár neki az őlédisége, de szerencsére ezen nem kellett hosszabban idegeskednem.
A könyv meglepően hosszú (több, mint 400 oldal), kevesebb oldalszámban talán intenzívebb, cselekménydúsabb regényt lehetett volna megírni, de két komolyabb könyv közé beillesztve, könnyed kikapcsolódásnak megfelelő regény.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése