2017. szeptember 18., hétfő

1884. szeptember 18-án született Slachta Margit



Slachta Margit 1884. szeptember 18-án született Kassán. Lengyel nemesi származású ősei a Felvidék gazdag földbirtokosai voltak. Apja, Slachta Kálmán már hivatalnok, a Kassai Takarékpénztár igazgatója. Anyja, sárosi Saárossy Borbála, szintén földbirtokos családból származott. A házasságból hat lánygyermek született, Margit másodikként. Apja a takarékpénztárt majdnem csődbe vitte, és megrendült anyagi helyzete elől feleségével és három fiatalabb gyermekével 1908-ban kivándorolt Amerikába.

Slachta Margit 1903-ban tanítói képesítést szerzett, majd Kalocsán 1906-ban német–francia–történelem szakos polgári iskolai tanári diplomát kapott. A kor kibontakozó katolikus szociális reneszánszának hatása alá került, ami új hivatás felé vitte: ez volt a keresztény alapú szociális nővédelmi munka. Két nő inspirálta, hogy a szociális pályát válassza: az egyik Farkas Edith volt, a másik pedig Korányi Sarolta, a magyar nőnevelés kiemelkedő alakja.

A Szociális Missziótársulat megalakulásakor Slachta Margit az elsők között lépett be 1908. novemberében. A szervezet nem szerzetesrend volt, hanem a világi és szerzetesi élet között helyet foglaló egyházi szervezet, melynek bel- és kültagjai egyaránt voltak. Slachta szociális nővér számos előadó körutat tett, és főként Erdélyben szervezte a Társulat helyi csoportjait; közben pedig szerkesztette és nagyrészt írta lapjukat, a Keresztény Nő-t (1918-tól Magyar Nő-t). Fontosnak tartotta a nők érdekképviseletét és politikai jogaikat, az általános és titkos választójogot is. Útja így vezetett a politikához. 1918 elején Slachta Margit belépett a Keresztényszocialista Néppártba, aktív politikai életet élt. Az 1920 eleji nemzetgyűlési választásokon megszerezte mandátumát, és az első női képviselő lett. Első beszédét 1920. április 23-án mondta, amelyben elsősorban a munkásnők intézményes védelmének bevezetését, a női munkafelügyelők alkalmazását szorgalmazta. A kétéves ciklus alatt 28 nagyobb beszédet tartott.
1922. február 16-án lejárt nemzetgyűlési mandátuma, és Farkas Edith főnöknő nem engedélyezte számára az újraindulást, végül 1923. május 5-én Slachtát és több társát kizárták a Szociális Missziótársulatból, akik ezután megalapították a Szociális Testvérek Társaságot, élén Slachta Margittal. A Társaság és Slachta kiemelkedően fontos szerepet töltött be az 1940-es évek első felében a nácizmus és a nyilasok elleni harcban, az üldözöttek mentésében. Társelnöke volt a zsidómentést és védelmet szervező Magyar Szent Kereszt Egyesületnek. 1943-1944-ben számos prelátust meghazudtoló bátorsággal állt ki a zsidók mellett, fellépett a munkaszolgálatosokkal való emberséges bánásmódért. Az embertelenség áldozatául esett munkatársa, Salkaházi Sára szociális testvér, akit a nyilasok az általa bújtatott négy zsidóval és egy katolikus hitoktatónővel együtt 1944. december 27-én a Dunába lőttek.

Slachta Margit 1945 elején visszatért a politikai életbe. Először a szerveződő kereszténydemokrata Néppártban tevékenykedett, de végül a Polgári Demokrata Párt listáján lett 1945 őszén képviselő.
Az 1947. augusztus végi országgyűlési választásokon a Keresztény Női Tábor önálló pártként indulhatott, és Slachta Margit harmadmagával bekerült a parlamentbe az utolsó többpártrendszerű választáson.
1949 elején a Keresztény Női Tábor megszűnt, januártól Slachta már bujkálni kényszerült. Májusban két társával Ausztriába menekült, majd onnan az Egyesült Államokba ment.
Az emigrációban már nem folytatott aktív politikai tevékenységet.
1974. január 6-án, 90 éves korában hunyt el Buffalóban, a Szociális testvérek ottani házában.

Halála után 11 évvel, 1985-ben Izrael államtól megkapta az Igaz Ember kitüntetést, és emlékére fát ültettek a Yad Washem kertjében. 1995. március 15-én Slachta Margit és a Szociális Testvérek Társasága emlékérmet kapott a magyar kormánytól, május 7-én megkapta a Magyar Köztársaság Bátorság Érdemjelét.

Források:

  • Balogh Margit: A „keresztény” feminizmus. In. História XXII. évfolyam 2000. 5-6. sz. p. 56-59.
  • Balogh Margit: Egy katolikus feminista – Nővédelemtől a pártpolitikáig. Slachta Margit és kora keresztény nőképe. In. Réfi Attila – Sziklai István (szerk.): Pártok, politika, történelem. Tanulmányok Vida István egyetemi tanár 70. születésnapjára. MTA–ELTE Pártok, Pártrendszerek, Parlamentarizmus Kutatócsoport, Budapest 2010. p. 29-54
  • Balogh Margit: Ínségakcióktól a politikai közéletig. Slachta Margit (1884–1974) szociális testvér pályája. In. Szilágyi Csaba (szerk.): Szociális kérdések és mozgalmak Magyarországon (1919-1945). Gondolat Kiadó – Barankovics István Alapítvány – Faludi Ferenc Akadémia, Budapest 2008. p. 213-230.
  • Balogh Margit: Slachta Margit a nemzetgyűlésben, avagy az első női képviselő (1920–1922). In: A hosszú tizenkilencedik és a rövid huszadik század. Tanulmányok Pölöskei Ferenc köszöntésére. ELTE BTK, Budapest, 2000. p. 29–38.
  • Balogh Margit: Slachta Margit, a „keresztény feminista”. In: Asszonysorsok a 20. században. BME Szociológia és Kommunikáció Tanszék – Szociális és Családvédelmi Minisztérium Nőképviseleti Titkársága, Budapest, 2000. p. 229–237.
  • Bárdos István – Beke Margit: Egyházak a változó világban. A Nemzetközi Egyháztörténeti Konferencia előadásai, Esztergom 1991, május 29-31. Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat – József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya 1991. p. 569-572.
  • Földesi Margit – Szerencsés Károly (szerk.): Keresztény közéleti személyiségek a XX. században. Kairosz Kiadó, Budapest 2011. p. 179-184.
  • Gergely Jenő – Izsák Lajos – Pölöskei Ferenc: Századformáló magyarok – Arcképek a XX. századból. Gesta Könyvkiadó, Budapest 2002. p. 303-308.
  • Margit testvér életrajza. http://szocialistestverek.hu/10010-margit-testverrol/28-margit-tv-eletrajza
  • Mona Ildikó: Slachta Margit. Corvinus Kiadó, Budapest 1997. 289 p.
  • Murányi Gábor: Amazon a Házban. In. HVG XXII. évfolyam 2000. 12. sz. p. 103-105.
  • Schlachta Margit. In. Magyar Életrajzi Lexikon http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC13280/13550.htm
  • Slachta Margit. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/slachta_margit
  • Slachta Margit. https://barankovics.hu/keresztenydemokracia-adatbazis/ki-kicsoda/slachta-margit
  • Slachta Margit. https://hu.wikipedia.org/wiki/Slachta_Margit
  • Slachta Margit. In. Markó László (főszerk.): Új Magyar életrajzi Lexikon V. kötet P – S. Magyar Könyvklub, Budapest p. 1190-1191.
  • Szilágyi Rita: A politika forgatagában. Duna International Könyvkiadó, Budapest 2011. p. 27-41.
  • Horváth Ágnes: A keresztény nőmozgalmak a dualizmus kori Magyarországon. In. Karlovitz János Tibor (szerk.): Kulturális és társadalmi sokszínűség a változó gazdasági környezetben. International Research Institute, Komarno 2014. p. 309-316. http://www.irisro.org/tarstud2014kotet/40HorvathAgnes.pdf

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése